Gondoltam, azért írok röviden... de nem lesz ez se rövid
Elkezdem:
Írok mégis röviden, mert a részletes beszámoló még nem most lesz meg.
Szept.4-én, csütörtökön indultunk el, első este Pirotban szálltunk meg. Még kimentünk a piac felé (7-kor még nyitva volt), sétáltunk egy kicsit.
Másnap Plovdiv. Éppen elmúlt 2 óra, amikor odaértünk a szállodához, ipartelepes külső részen, ez volt olcsó, viszont ahhoz képest jó. Becuccolás után busszal bementünk a belvárosba, be a Régészeti Múzeumba. Már ott látszott az ablakon kinézve, hogy igen fekete lett az idő… Elindultunk a sétálóutcán, de elkezdett csöpörögni, leültünk enni egy büfé fedett asztalához, aztán boltba mentünk, de nemhogy elállt volna, erősödött. Nyomás vissza a buszmegállóhoz… ugyanaz a kocsi jött, a kedves kalauznő megismert minket… Egy baj volt a szobával, ablakot nyitva bevert az eső, éjszaka a csukott ablaknál, a fülledt levegőben alig tudtunk aludni. Kértünk félpanziós vacsorát is, háááát… a bolgároknál eddig jobbakat kaptunk…Sajnos – pedig összesen egy két kilométeres körre gondoltam – semmit, de semmit nem láttunk Plovdiv ókori emlékeiből.

Szombaton Plovdivból először Aszenovgrád. A mi Árpád-házi királyaink idejében uralkodott ott egy királyi ház, ők építették a (sziklára) a várat, a váron belül meg egy vártemplomot. A templom meglepő épségben maradt meg. Olyan, mint az örmény templomok, örmény építész tervezte, ahogy a bacskovói kolostor első templomát is. Fizetős a parkolás is, fizetős a belépés is, de ahogy a pénztárosnak nyújtogattam a húszlevást, az csak hajtogatta, hogy „tri leva”, én meg nyújtogattam a bankjegyet, hát adjál vissza… végül a kapuőrrel legyintettek, és bezavartak ingyen…
Innen a bacskovói kolostor következett, itt is fizetős parkoló van, a kolostorhoz vezető úton pedig a szokásos szuvenírárusok. A kolostort régen alapították, de csak egy (?) templom maradt meg belőle, az épületek többsége újabb. Sokan voltak, és a templomba be se jutottam, mert a helyiek hosszú tömött sorban álltak, hogy bemenjenek.
Vissza Aszenovgrádba, Angyali Üdvözlet temploma, egy bizonyos kút – láttam egy képet, ahhoz kerestem információt, az derült ki, hogy csőtörés utáni helyreállításkor kitalálták, hogy az egyik csapot a régi hagyományra használják, azaz Szőlőmetsző Szent Trifon napján bor folyik belőle. Van a neten kép, hogy ott áll a tömeg, osztogatják a pohárka borokat, a pap meg éppen áldja meg az egészet. Szőlőtermő-bortermő vidék ez, valaha Dionüszosz földje, hát kerestek az új vallásban is megfelelő szentet, hogy ünnepelhessék a bort

.
Innen aztán kiképzést kaptunk a kátyús utakból, amíg Kardzsaliba értünk. Kedves család adja ki a lakást, kényelmes, bár főzőlap és főzőedény nincsen a konyhában, csak mikró. Kitoltunk velük, mi vittünk elektromos serpenyőt.
Vasárnap a városban járkáltunk, múzeum, piac, műemlék templom, majd az új kolostor. Valamikor a 20.sz. elején történt azon a helyen valami csoda (de az lenne az igazi csoda, ha a google fordítójából érteni is lehetne, mi a szöveg), építettek egy templomot, aztán kb. a rendszerváltás idején a pap addig harcolt, amíg föl nem építhetett egy új kolostort. Új, de egészen olyan kinézetűre csinálták, mint a régiek.
Végül a városon kívül megkerestük a „Kőesküvő” című sziklaalakzatot. Kicsit elnéztem a dolgot a googlemaps-on, mert nem alulról, hanem felülről sikerült kilyukadni hozzá. Nem baj, onnan úgyis biztosan kevesebben fényképezik

.
Hétfőn – mivel ugye a múzeumok meg ilyen helyek szünnapot szoktak tartani, úgyhogy azt is számításba kell venni -, elindultunk nyugatra. 100 km szerpentin. Először Ardino-ban akartam megkeresni az egyik rituális sziklát. Rengeteg kis fülkét vájtak bele, annyi biztos csak, hogy valami szertartás céljára, de hogy mi volt az a szertartás… lehet, hogy a halottak urnáit tették bele, de lehet, hogy valami szent dolgot égettek benne. De hiányos volt a táblázás, nem sikerült megtalálni. Igaz, az országútról láttam egy táblát, ahol egy igen meredek út vitt föl, én más megközelítést néztem, hát nem sikerült.
Aztán elmentünk az egyik síközpontba, Pamporovóba, föllibegőztünk a hegyre (kb. másfél-kétszerese a jánoshegyinek), ez jár nyáron is, fölmentünk a tévétoronyba, és mivel a szabad levegős teraszhoz nem volt kedvünk, leültünk a „Panoráma” büfében.
Kedden ismét nyugatra. A várostól nyugatra is meg keletre is van víztározó az Arda folyón. A nyugatinak az északi partján van üdülőtelep is, először ott kerestem szállást, aztán valami sugallatra inkább a városban lévőt választottam, szerencsére. Nem nyerte meg a tetszésünket se az odavezető út (szűk, rossz, és át az etnikai negyeden

), se a hely, ki se szálltunk, csak megállapítottuk, hogy meg van nézve, mehetünk tovább.
Az út széléről lehetett fényképezni egy hatalmas sziklatömböt, amiben vannak rituális lyukak meg barlangok. Aztán megkerestük a középkori hidat, de az útról nem másztunk le hozzá, mert nem ítéltük biztonságosnak az ereszkedést.
Végül kicsit visszafelé kellett menni, és elkezdtem mászni az Anyaméh-barlanghoz. Erre nagyon fájt a fogam. Csak 2001-ben fedezték fel. Az ősi termékenységvallást igen tisztán mutatja. Az eredeti természetes barlangot többezer évvel ezelőtt megdolgozták úgy, hogy anatómiailag tökéletesen helyesen egy női hüvelyt formáz, a „méhszáj”-nál oltárral. A tetőn beeső fény pedig az árnyékos részre fallosz alakzatot rajzol napsugárból, ami az év egy bizonyos pontján eléri a „méhszájat”.
Elindultam, másztam… túracipő és túrabot nélkül egy métert se tudtam volna tenni… nem út az, csak sziklás ösvény. Egész messze eljutottam már, mikor eleredt az eső. Szerencsére éppen egy pihenő teteje alatt voltam. Mikor csendesedett, gondolkoztam, hogy menjek-e tovább, ha nem is esik, a falevelekről még záporozik a víz, azt se tudom, lesz-e sáros szakasz. Na erre a hegy szelleme többszörös mennydörgéssel felelt: kotródj csak vissza, és ne kísérletezzél a már nem neked való helyekkel!

Sajnos, így nem értem el a barlangot…

és megfogadtam a tanácsot, a további, járatlan úton lévő sziklákat kihagytam…
Szerdán először Perperikon. Ez egy teljesen sziklába vésett szentély- és palotaváros, egy hegy tetején. Odafelé az autóból látszott, hogy mennyire magasan van és mennyire uralja a környezetét. Nagyon fontos hely volt évezredeken át. Még mindig dolgoznak a régészek, még csak a hegytető van föltárva, most a hegyoldalon lévő maradványokat kotorták. Konkrét bizonyítékot még nem találtak – a trákoknak nem volt írásuk, amit tudunk róluk, azt a görögök jegyezték fel róluk -, de közvetve minden arra utal, hogy ez volt az ókori történetírók által emlegetett nagy trák Dionüszosz-szentély és jóshely. Még a keresztény korban is megmaradt fontos helynek, találtak egy nagy székesegyházat is, sőt a földben pár éve a többi között egy ereklyetartót, amiben famaradvány volt, és úgy tartják, Bizánctól kaphatták és Jézus keresztjének darabkája van benne. Nagy csinnadrattával elvitték az új kolostorba, de se a székesegyház-romokból, se az ereklyéből nem láttam semmit.
Innen továbbmentünk kelet felé.
Sok-sok rituális fülkés szikla meg rituális szőlőprés vagy áldozati medence meg kőkori sír meg ilyenek vannak a környéken, de kénytelenek voltunk kiválogatni azokat a helyeket, amiket mi el tudtunk érni országúton és viszonylag kevés gyaloglással.
Sok-sok kőkori maradvány van ezen a részen, sőt a görögországi részen is, hiszen csak most húzódik ott egy politikai határ.
Egy kromlehet – kőkorszaki kőkört -, Stonehenge kisebb és kicsit fiatalabb testvérét szépen meg lehet közelíteni, csináltak turistautat, az országúttól csak 600 m.
Onnan nem messze van egy 2-300 méteres megmaradt szakasza a római kori útnak, de ott útépítés, behajtani tilos tábla fogadott a kereszteződésnél.
Még tettünk egy kitérőt az Arda folyó felé (ott van egy híd is rajta), ott közvetlen az út mellett emelkedik egy rituális fülkékkel telilyuggatott szikla. Van még sok egyéb is a környéken, de nem kockáztattunk, különben is elfáradtunk.