Mi nem Thassoson jártunk az idén, de leírtam az idén az út során velünk történteket, kicsit sem dióhéjban.

Hátha valakinek jól jön, majd egyszer, vagy csak elolvasgatni a más baját.
Kicsit több, mint egy hete érkeztünk haza, a többedik autós utunkról. Leírnám, ezúttal mikbe keveredtünk az autó által.
Maga az útvonal semmi említeni valót nem érdemel, sem rendőr, sem baleset nem esett utunkba. Az a pár terelés, már hiányozna is, ha nem lenne.
Mondhatom nagyon jól haladtunk, sőt az járt a fejemben, hogy talán túl jól, és egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy korán érkezünk a szállásra....
Míg egyszer csak halk fura hangokat hallottam a kerék felől, de tovább fülelve abba maradt, és betudtam, az úton lévő hibáknak, vagy hogy valamire rámentünk. Macedoniában az RT kúthoz kiállván, újra hallottam a hangot, de aztán megint semmi. Itt eltöltöttük egy kis időt, majd a vissza kanyarodáskor a pályára, már egyértelmű volt, hogy tőlünk ered a recsegő hang. Vissza tolattunk a pihenőbe, és a magunk amatőr módján kivizsgáltuk a probléma mibenlétét. Arra jutott a párom, hogy a hátsó kerék csapágyával van a gond. Szerszám nélkül azonban, ez csak erős gyanú maradt. Próbált segíteni egy macedon kamionos is, de hathatós segítséget ő sem tudott nyújtani. Csak javasolta, hogy próbáljuk a közeli Gevgelijába eljutni, és szervizbe vinni az autót. Elsőként az assisztunk számával próbálkoztam, de sajnos nem jártam sikerrel, egyszerűen nem kaptam vonalat. Nem értem miért.... Többszöri, több telefonos próba után feladtuk, és amellett döntöttünk, szépen óvatosan elgurulunk odáig. Próbálgattuk a kocsit, ami semmiféle gyanús zajt nem hallatott, így láttunk némi esélyt, hogy elérünk egy műhelyig. Ez sajnos pár száz méter múlva teljesen megcáfolódott, mert iszonyat recsegés- ropogás hangjait hallottuk, itt ezen a ponton lett nyilvánvaló, hogy innen sehova tovább, ha nem akarunk nagyobb bajt. Sok lehetőségünk nem maradt, így stoppal indultunk szerelő vadászatra. Ketten mentünk, ketten maradtak a kocsinál. Végül egy helybeli házaspár vett fel minket. Nem az eredetileg tervezett, hanem egy még közelebbi faluba vittek bennünket, és egy műhely előtt álltunk meg. Éppen kávézgató társaságot találtunk, és segítőnk vagy öt percig próbálta őket meggyőzni, hogy segítsenek nekünk. De süket fülekre talált, itt senkit sem érdekelt a bajunk... és a pénzünk sem. Végül újra beültünk a kocsiba, és másik műhelyhez vitt bennünket. Itt már serény munka folyt, több autót éppen javítottak, több pedig a sorsára várt. De jó jelnek tekintettem, hogy mind jó autók, nem az ezeréves roncsokat akarták még egy hónap közlekedésre bírni. Az itteni szerelő azonnal meghallgatott bennünket, és vállalta a feladatot, csak pár perc türelmet kért, amíg befejezi az éppen folyó munkát. Így is lett, pár perc múlva szerszámokat pakolt, és egy marha nagy emelőt egy furgonba, majd intett nekünk, hogy mehetünk. Rövid idő alatt tettük meg az autóig az utat, az ellentétes sávban az autópályán, és mivel az Rt kút előtt kicsivel véget ér, azt hittem, hogy majd egy laza mozdulattal áthajtunk a másik sávba a záróvonalon. De nem, szépen felhajtottunk egy keskeny hídra, át a pálya felett és kis szervizút igénybevételével értünk a lerobbant autónkhoz. Neki, kb. két percbe tellett, hogy megbizonyosodjon a problémáról, és a kerékaggyal a kezében búcsút intsen nekünk, mondván, hogy majd jön, ha kész. Így magunk maradtunk a macedón autópályán, a felemelt hátsójú autóval. Megfordul az ember fejében, hogy mi van, ha nagyon sokára ér vissza, vagy éppen sosem. De mást nem tehettünk, meg kellett bíznunk benne, és vártunk.
A várakozást némiképpen megkönnyítette, hogy a mellettünk elhaladó össz-vissz kettő darab magyar autóból, a második megállt. Visszatolattak, és megkérdezték, segíthetnek-e valamiben. Velük elegyedtünk beszélgetésbe, és milyen érdekes az élet, vagy kicsi a világ,

kiderült, hogy a pár hölgytagjának azonos a vezetékneve az én pároméval. Sőt, mindketten jászberényi születésűek. Rokoni kapcsolatra nem derült fény, de mit lehet tudni, mindkét oldalon a nagyszülőknek számos testvére volt....
Távozásuk után már nem kellett sokat várnunk, és meg láttuk a közeledő furgont. Már a másik sávból dudált, integetett nekünk. Pár perc alatt össze is rakta a kereket, és megmutatta a gyári alkatrészt is, amit betett. Majd hosszú listát kezdett írni nekünk, egyre rémisztőbb számokkal, de tudtuk jól, hogy ez az az eset, amikor annyit kér, amennyit akar. A vége mégsem lett vészes, 110€-t kért mindenért + jatt. A listája azért volt annyira durva, mert folyamatosan hozzáadta a tételeket, nem pedig a végén adta össze.

Jó utat, és jó nyaralást kívánt nekünk, és elhajtott, mi pedig folytattuk utunkat. Mindösszesen jó 4 órát vesztettünk a rácsodálkozástól, a tovább indulásig.
Itt akár lehetne a boldog vég is... de nem így történt ezen a nyaraláson. A következő probléma már a nyaralás során ért bennünket Görögországban. Nem az úton, és talán kicsit off, de ha már eddig leírtam, akkor ezt is meg kell említenem.
Szóval a második héten, éppen egy helybetopis nap utáni estén vettük észre, hogy tócsa áll az autó alatt. Nem nagy, és épp csak, de bizony valami folyik. A színéből sikerült megállapítani, hogy ez bizony a hűtőfolyadék. Megint csak vizsgálódás következett, és a találtak alapján próbáltunk távsegítséget kérni itthonról. az immár működő telefonról. De hát az ilyesmi nem biztos, ilyen távolságból. Reggel jött a házigazdánk, akinek megmutattuk mi a gondunk, ő pedig azonnal hívta a saját szerelőjét. Kb. egy óra múlva az autó már fel volt emelve, és már nem csak csepegett, hanem ömlött belőle a lé. Kiderült termosztátot kell cserélni, és bizony azt meg kell rendelni előbb. De ne izguljunk, mert mire jövünk haza kész lesz.... Így esett, hogy gyalogos turisták lettünk. De ugye, semmi sem így lett tervezve, maga a szállás sem. Folyton csavargó turistaként már kezdtem temetni ennek a nyaralásnak a hátralévő napjait. De ránk mosolygott Zeusz, délután füligérő mosollyal kiabált nekem a szállásadónk. Hogy megvan az alkatrész, délután 5-6 óra között hozzák Spártából. Esküszöm, jobban örült mint én.

És este 7 tájban meg is érkezett a megjavított autó, legnagyobb meglepetésünkre, no és kitörő örömünkre. Ez a móka már kicsit többet kóstált 150€-t. És másnap délelőttre még vissza rendelte a kocsit, egy ellenőrzésre, hogy valóban rendben van-e. És folytathattunk megint a nyaralást.
A hazafelé úton kiégett fényszóró cseréje, már gyerekjáték volt, az eddigiek fényében.
Összességében azt mondom - így utólag - hogy volt szerencsénk a szerencsétlenségben. Nem sérültünk meg, meg lehetett javítani a hibákat. Mindkét alkalommal elég gyorsan lett alkatrész, és nagy mázlival jó szerelőket találtunk. Sőt, azt mondom, talán jobb is, hogy nem értem el a segélyhívót, mert mi lenne nagyszerűbb segítség egy helybelinél, aki mindenkit ismer, és a tuti helyre irányít. Azt hogy így gyorsabban, és talán olcsóbban is megúsztuk, azt is valószínűnek tartom.
Annyit még hozzá tennék, hogy mivel nem vagyok szaki, csak a magam nyelvén írtam le a tapasztaltakat, azért, hogy ha valaki így jár ne essen kétségbe, meg lehet oldani a problémákat, van rá esély. Ott is emberek élnek, és van köztük segítőkész, barátságos is! A macedón falu neve Negorci, ha valaki ilyesmi gonddal szembesülne a jövőben, és nem az első műhely az, ami útba esik.
Még valami, egy 6 éves, nem leharcolt, folyamatosan szervizelt, utazás előtt átnézett, Ford márkájú autóval történtek mindezek.