És akkor jöjjön a beszámolóm végének kezdete:
Az út haza:
Délelőtt 10 körül indultunk el a szállásról. Még útba ejtettük a péket és pár boltot, mivel akartunk hazahozni ezt-azt. A 11:30-as komp az orrunk előtt ment el, érdekes volt, hogy ahogy közeledtünk a kikötő felé, a sorompó le volt zárva (ilyet még soha nem láttunk). De mikor láttuk, hogy a komp pont indul, leesett, hogy biztosan azért, hogy ne rohanjon senki. A következő kompra másodikként szálltunk fel, ahol megreggeliztünk és szomorúan néztünk a távolodó sziget felé.
Keramotiból azonnal indultunk is tovább. De utunk nem sokáig tartott, mivel pár km után elkezdett villogni a motorhőfok jelző lámpa a kocsin. Megálltam, és láttam, hogy az egyik rövid vízcső ki van lyukadva, és folyik a víz. Utántöltöttem az ivóvizünkből, és mivel nem volt kedvem kipakolni a kocsit (csomagok alatt az autó gyári tartójában viszem mindig az esetleg szükségessé váló eszközöket), ezért a kár km-re lévő benzinkútig elmentünk. A benzinkúton vettem ragasztószalagot, amivel betekertem a csövet, feltöltöttük az autót vízzel és indultunk tovább. Az első megállás után már az autó fedélzeti kijelzőjét szerviz módba állítottam, hogy lássam a vízhőfokot, mely 100-110 Cfok körül mozgott. (Az Opel valami okos tervezője a műszerfalról „kifelejtette” a vízhőfok mérőt.) Kb. 80 km mehettünk, mikor valami fura hangot hallottam, kinyomtam a kuplungot, az autó leállt, mire én lehúzódtam a leállósávba. Megálltam, motorháztető felnyit, benéz. Láttam, hogy a ragasztott csőnél sípolva jön ki a gőz. Mondtam, hogy innét egy tapodtat se tovább. Először vízpumpa hibára gyanakodtam, mivel a vízpumpánál sípolt és gőzölt a víz. Olyan volt, mintha a vízpumpa tárcsája állna, és rajta forogna az ékszíj, ami sípol és füstöl. A motor indítva minden gond nélkül beindult, ezt teszi a mai napig is. Saját lábán ment fel a trélerre, és állt be az autószerelőhöz. Csak hűtése nincs, illetve a hűtővizet nyomja vissza a kiegyenlítő tartályba.
Megállás után visszasétáltam a km jelző táblához, hogy tudjam hol vagyok, és hívtam az assistance szolgáltatót, akik felvettek minden adatot és visszahívást ígértek. Kb. fél óra múlva hívtak is, hogy a görög kollégákkal sikerült felvenni a kapcsolatot, ők beazonosították, hogy hol vagyunk (433 km Thessaloniki felé, ha esetleg valaki arra jár, akkor a fiam épített egy kőpiramist), és jönnek értünk. Kezdődött a várakozás, kb. 1 óra múlva telefonáltam, hogy még semmi, mire számíthatok. Hamarosan újra visszahívtak, hogy még csak most fog indulni a tréler, és kb. 40 perc, mire megérkezik, de az csak 2 embert tud elvinni, szeretnénk-e a többiekért taxit. Szerintetek, erre mit mond az ember?

Nem tudom pontosan mikor, de valamikor 3 órával az első telefon után megérkezett az autómentő, rajt egy elromlott Renault-tal. Emberünk, aki egy kicsit beszélt angolul, hívta diszpécserét, hogy mi van, majd kérdezte, hogy elmegyünk-e vele. Igaz, hogy szabálytalan, de ülhetünk a kocsinkban,aminek az első kerekei alá tette az emelőjét, és a hátsó keréken gurulva ment utána. Én mondtam, hogy inkább a fenti kocsiba ülnék, azt biztonságosabbnak tartom, és ebbe meg is egyeztünk, úgyhogy a lányok a fülkében, mi fiuk pedig a lerobbant Renault-ban utaztunk a szállodáig. A szállodánál megállt a tréler és mi kipakoltuk a kocsinkból a szükséges bőröndöket. A párom az út során többször beszélt a görög diszpécserrel (a sofőr telefonján), hogy mi fog következni (az autót elviszik a szervizbe, mi a szállodában alszunk, és másnap reggel 8-9 körül telefonálnak) . A sofőr mondta, hogy menjünk be a szállodába, minden el van intézve, Ő pedig elment az autónkkal.
Mi bementünk a szállodába, ahol valóban mindenről tudtak. Egy kicsit várni kellett a szobánkra, de hamarosan azt is elfoglalhattuk. Nem túl lelkesen elfogyasztottuk az útra készített szendvicsek egy részét, lefürödtünk, és értesíteni kezdtük az itthon maradottakat. Szerencsére a hotelben jobb volt az internet sebessége, mint Thassoson.
Másnap reggel időben keltünk, hogy ha menni kell, akkor tudjunk indulni. Persze felesleges volt, mivel senki nem hívott. 3/4 9-kor meguntam, és felhívtam a szolgáltatót. Akik persze nem tudták, hogy hol van a kocsi, de szívélyesen megígérték, hogy amint tudnak valamit, visszahívnak. No 2 óra alatt ezt háromszor is megtették. A második telefon után már Ágit is riasztottam (akinek aznap hajókirándulása volt), hogy próbáljon valamit kideríteni a görögöknél, de a kapott központi számon nem járt sikerrel.

Ekkor jött egy nagy ötlet, hogy megkérdezzük a recepcióst, hogy ki foglalta a szállásunkat, hátha úgy Ági előrébb jut. Tőle új telefonszámot nem kaptunk, viszont megadott egy „ügykódot”, amivel Ági már sikerrel járt. Ági telefonja után hamarosan kaptam egy SMS-t is itthonról, hogy hol is van az autónk. A címet felírtam egy papírra, és egy taxishoz mentünk, aki először azt mondta, hogy tudja hol van, majd indulás előtt elment megkérdezni a kollégáitól. A szerviz egyébként Kavala belvárosától kb. 8 km-re volt, egy Kavala melletti településen.
Hamarosan a műhelynél voltunk, ahol a szerelő mondja, hogy a „motor kaput”. Azt már Ági is mondta a telefonba, hogy nagy baj van vele, és sok pénzbe fog kerülni. Persze én nem akartam elhinni, hiszen meg voltam győződve, róla, hogy a vízpumpám állt be.
Azután telefonálások következtek, Ági, haver, autószerelő, …. (kíváncsi leszek a telefonszámlámra). A végére abban maradtunk a szerelővel, hogy nézzük meg a vízpumpát, és javítsa meg a kilyukadt vízcsövet. A vízpumpáról hamarosan kiderült, hogy semmi baja, hiszen az ékszíj levétele után nagyon finoman járt. Ezek után a csövet kértem, hogy javítsák meg, és lássuk mi a baja. A csövet hamarosan megcsinálták, feltöltöttük vízzel a rendszer és beindítottuk az autót. A motor hamarosan felmelegedett, de a hűtő illetve a fűtő radiátorba a gázosodás miatt nem jutott el a meleg víz, tehát a kocsinak nem lett volna hűtése, így nem lehetett vele elindulni (pedig többeknek itthon az volt a véleménye, hogy ha van hűtés, akkor óvatosan, a vizet pótolgatva el lehet indulni vele.)
Ekkor újabb huzavona kezdődött, hogy csinálják, vagy ne csinálják meg. Végére, mivel nem vállalták el a legkésőbb szombati határidőt, az lett, hogy hazahozzuk. Ági itt még időt kért volna, hogy majd ha kiér a partra, akkor a Pános megpróbálja rábeszélni a szervizt, hogy vállalják el a határidőt, de akkor már nem bíztam semmiben. Maradt a hazahozatal. Úgy jöttünk el a szervizből, hogy ne csináljanak semmit a kocsival, hazavisszük. A szerviz addigi munkájáért 100 Eurót kért. Taxival visszamentünk a szállásra.
Míg a szerelés folyt addig is keresték az itthoni barátok a hazahozatal lehetőségét. Több vállalkozó is lett volna rá, persze különböző árakon. A keresgélés a szálláson is folytatódott. A szálláson a WC-n (mivel minden nagy gondolat ott születik

) még egy ismerős eszembe jutott aki tudna segíteni. Ő akár haza is vitt volna, de csak 2 fő fért be a kocsijába, én pedig olyat kerestem volna, akihez befér a 4 fő + a kocsit is tudja hozni. Ez az ismerősöm aztán kb. 30 perc múlva visszaszólt, hogy van neki egy ismerőse, aki minden igényemnek megfelel és még olcsó is volt. Így megadta a telefonszámát és lebeszéltem vele a részleteket.
A segítség még aznap este 10-kor elindult értünk. Én közben mindent elküldtem neki SMS-ben, mivel nem volt járatos az útvonalon (főleg nyugat-európában járt, de ott rengeteget – évi több mint 100 ekm-t). Másnap kettő körül már ott is volt a szállodánál, mi bepakoltunk és indultunk az autóért. Az autót felpakolta a trélerre, és elindultunk vissza Kavala felé. A sofőr annyit kért, hogy had mártózzon meg a tengerbe felfrissülés gyanánt, ami ellen természetesen nem volt kifogásunk.
A pár perces úszás, majd zuhanyzás után hamarosan indultunk is haza.
Most egyenlőre ennyi, de folyt. köv.